| Dombóvár Dunántúl középpontjában, Tolna megyében a Kapos folyó mellett helyezkedik el, mely 1970-ben nyerte el városi rangját.
A város központjában, várja az érdeklődőket a Helytörténeti Múzeum, múzeumi Kávézó, és Tourinform iroda. Városunkban látogatható a Fekete István Múzeum is. A Kossuth szoborcsoport 1952-ig a Parlament előtt állt, majd 1972-ben helyre állították ekkor került mai helyére a város szélén található gyönyörűen gondozott Szigeterdőbe. Az alkotó a forradalom és szabadságharc tragikus bukását faragta meg, az első független felelős kormány minisztereit is megörökítve. A virágokkal teli szép parkban egy kellemes sétát téve gyönyörködhetnek a monumentális szobrokban. Dombóvárról kiérve a Gólyavár maradványai tekinthetők meg. A középkori Dombói várra ma csak falmaradványok emlékeztetnek. Az egyik megmaradt falcsonk a gólyák kedvelt fészkelő helye, ezért nevezik a helyiek Gólyavárnak. 2008 elején alakította ki a Városi Önkormányzat a Konda patak menti tanösvényt, ami a Nordic Walking szerelmeseinek kellemes túraútvonal. A belváros a közelmúltban jelentős fejlődésen ment át. Impozáns épületei közti sétautak, és számos vendéglátóegység csalogatja a városba látogatókat. Horgászati lehetőség: A Tüskei tó legérdekesebb része az észak felé elhúzódó felső-tó, melynek nádasai, tuskói is idilli látvánmyt nyújtanak, de a bennük lakó halak teszik teljessé az élményt. A tó fő hala a ponty, amur, keszeg, de sokan a kapitális harcsák miatt keresik fel vizünket. Csónak kölcsönzésre is lehetőség van, így gyönyörködhetünk a vadregényes tájban, mely jelentős része a partról nem tárul elénk. A tó mellett vendéglátóegység várja a horgászokat. A tó körül ideális sétautak csalogatnak relaxáló túrára. |
|
Videó Dombóvárról: